Vendégségben Bándi Johanna színművésznőnél

“A művészetnek ma az a rendeltetése, hogy […] a most uralkodó erőszak helyén megteremtse az Isten, vagyis a szeretet uralmát.” Lev Tolsztoj
E fenti idézetet választotta jelmondatául Bándi Johanna, a Szatmárnémeti színház művésze és a Szeretetközpont Egyesület alapítója.

Hasonló érdeklődésünk és céljaink révén, illetve első saját rendezésű darabja kapcsán találkoztunk. Az az erő kapcsolt minket össze, amit munkásságunkkal az egyéni és kollektív felemelkedés reményében és érdekében teszünk. Járva a lelki fejlődés útját, s e mellett aktívan kivenni részünket a természet megóvásában és másokkal is megosztva ennek fontosságát.
Erről szól “A Természet Evangéliuma” című színdarabja, mely megkapó monológjai, zeneisége és szerepjátékai révén segíti a közönség jobb megértését az önfelismerés útján. Hídként összekapcsolva modern elemeket az egyetemes értékekkel, ami egyúttal önmagunkban tett utazássá válik.
A művésznő elmondása szerint: „a Szeretetközpont Egyesület célja a művészet legmagasabb szintű kifejezése, mely túllép a puszta szórakoztatáson vagy tanításon, hogy valami magasabb szintűt és spirituálisan jelentősebbet érjen el.”
Bízom benne, hogy hamarosan minél több helyen vendégszerepelhet ez a remek mű, mely oly fontos üzeneteket hordoz!


A művésznő saját készítésű vegán finomságai, melyek a szemet is gyönyörködtetik.
A sokszínű növényi ételek nem csak sejtszinten táplálnak, de a lélek is emelkedett marad tőlük.

Jó étvágyat, jó EGÉSZséget, és felemelő szórakozást a darabhoz!