Egy kedves barátnőm, Horváth Krisztina iparművész kiállításán találkoztam az alábbi kis történettel, melyhez ő készítette az illusztrációkat. Nekem nagyon tetszett ennek a koreai népmesének a tanulságos mondanivalója, ezért úgy gondoltam megosztom Veletek:
A természetben sétálva, kerékpározva elgondolkodtam: Vajon a jövő generációjának lesz még lehetősége kimenni az erdőbe? Lesz tiszta ivóvize? Vegyszermentes élelmiszere a fennmaradáshoz?
Ha mi, aktív korúak, kritikusan gondolkodni tudó állampolgárok sem akarunk foglalkozni a témával, akkor hogyan várjuk el azoktól, akik valóban a túlélésükért küzdenek?
Az emberek aszerint élik az életüket, ahogy azt a szüleik, hitük, szokásaik, környezetük, vagy a média hatására kialakították. De hol van az a pont, amikor ezeknek a helyességét megvizsgáljuk? Ki, vagy mi kell hozzá, hogy felébresszen minket, hogy nem jó az irány???
Tavaly az első pandémiás lezáráskor hónapokig távol voltam a cicáimtól. Ekkor megláttam egy cikket egy állatkommunikátorról, aki beszélt a koronavírussal. Meglátogattam az oldalát, és vendég lettem az óráján. Ez az élmény nagy hatással volt rám, így később beiratkoztam az óráira. Maia Kincaidnek hívják, és számomra ő az egyik legjobb állatkommunikátor, akivel valaha találkoztam.
Igyekszem a jelenben maradni, ahogy az állatok is tanítanak minket, és nyitottnak lenni minden lehetőségre, ami a lelki fejlődésemmel kapcsolatban felém érkezik.
„Cselekedj lokálisan, érezz globálisan, gondolkodj kozmikusan!” Dr. Jude Currivan
A saját elképzelésem
Talán mindig is túl nagyra törekedtem… de lehet, hogy egy napon ez is megtörténik, hiszen mindannyian fejlődünk. Az én vízióm egy vegán világ, ahol az állatok és az emberek harmonikusan élhetnek, és tudatosan alkotunk együtt egy jobb helyet mindannyiunk számára ezen a gyönyörű bolygón. Bízom benne, hogy Te is velünk tartasz!